2012. július 17., kedd

Padlizsán télire

Lenne 2 bevált receptem eme remek zöldség téli elrakására, hogy a hűvösebb napokon is a nyár ízeit és hangulatát varázsoljuk a szereteinknek, akár még ajándékként is kiváló ötlet.




Szóval az első egy padlizsánkrém (kétfajta elkészítési módját ismerem):

Hozzávalók: 2 hosszúkás, vékony padlizsán (45-50 dkg), 1 nagy fej vöröshagyma, fél dl olaj, 3-4 gerezd fokhagyma, citromlé, só és törött fekete bors ízlés szerint.

    A padlizsánt megmosom, héjastul karikákra vágom, és mindkét oldalát megsózva, 20 percig hagyom állni, addigra keserű levét kiengedi. Közben a hagymát megtisztítom és kockákra vágom. A padlizsán levét leszűröm, és szűrőben le is öblítem. Ha lecsöpögött, ugyancsak felkockázom.
    A felhevített olajon sárgára fonnyasztom a vöröshagymát, majd hozzáadom a padlizsánt. Megsózom, megborsozom. Fedő alatt, gyakori keverés közben puhára párolom. Turmixgép poharába teszem, kevés citromlevet ráöntök, beleszórom a zúzott fokhagymát, és pépesre töröm. Ha már teljesen kihűlt, megkóstolom, és ha szükséges, még kevés sóval, borssal ízesítem. Zárható üvegbe teszem, és olajat öntök rá, hogy eláljon.
    Felbontás után hűtőszekrényben tartom. Sokáig eláll.

    Pirított kenyérszeletekre kenve előételnek vagy vacsorára való fogás.


    Egy másik elkészítési módja:
    A padlizsánokat mossuk, szárazra töröljük, majd elfelezzük. A vágott felülettel lefelé egy tepsibe rakjuk.
    Előmelegített sütőbe toljuk, és megsütjük.
    A sütőből kivesszük, majd a husát egy kanál segítségével kikaparjuk. Egy szűrőbe rakjuk, és kb. 1 órát hagyjuk, hogy kiengedje a levét, úgyanis ettől kesernyés és túl híg lenne.
    A hagymát apróra vágjuk, majd egy kis olajban üvegesre dinszteljük a végén hozzátesszük a zúzott fokhagymát is.
    A padlizsánt és a hagymákat botmixerrel pürésítjük.
     Sóval, borssal fűszerezzük.


    



    A második pedig zakuszka:

    Hozzávalók:
    1 kg padlizsán
    1 kg pritaminpaprika/ kápia paprika
    1/2 kg paradicsom
    3 nagy vöröshagyma
    4-5 gerezd fokhagyma
    1 dl olaj
    tört babérlevél
    só, bors
    cukor

    Elkészítése:
    A padlizsánokat megszurkáljuk, egyenként alufóliába csomagoljuk, ezt tesszük a pritaminpaprikákkal is.
    Kb. 30-40 perc alatt megsülnek a zöldségek, közepes lángon, sütőpapíros tepsiben. Ha van lehetőség szabadtűzön süssük!
    A paradicsomoknak lehúzzuk a héját: 2 percre forrásban levő vízbe dobjuk, aztán jéghidegbe, így könnyebb a művelet.
    Elkészítjük a paradicsomos alapot, az apróra vágott  vagy ledarált hagymát olajon lassan megpirítjuk, rádobjuk a felkockázott paradicsomot és szétfőzzük.
    A padlizsánoknak langyosan lehúzzuk a héját, a pritaminnak nem, majd egy mély tálban botmixerrel pépesítjük a sült zöldségeket.
    Az egész masszát a paradicsomos alapba öntjük, majd fűszerezzük ízlés szerint sóval, őrölt borssal, apróra tört babérlevéllel, cukorral.
    20 percig főzzük a krémet, amíg kissé besűrűsödik.
    Forrón üvegekbe merjük, ennek a tetejére is öntöttem olajat, meg ne romoljon.
    Persze frissen elkészítve is sokat megeszünk belőle.
    Hidegen fogyasztjuk.

    Erdélyi zöldségkrém, szó szerinti jelentése: evéshez való. Padlizsánoson kívül több verziója létezik: babos, gombás,stb.
    Nyáron általában a padlizsánra vagyunk rákattanva, ezért választottam ezt a fajtát
     



    Mindegyik elkészítését bátran ajánlom, remek pirítósra valók.

    Második kenyér

    Tegnapi felbúzdulásom a kenyérsütéssel kapcsolatban mára sem lankand. Csak a családom miatt ( mivel ők nem igazán szeretik a ömörebb álagú rozsosat) készítettem egy egyszerű fehérkenyeret is.

    Szerintem is finom lett, bár nekem az előző napi sokkal jobban ízlett.

    Íme a kenyérkém:

     És szemből is egy kép:

    A recept:
    /2 kenyérkéhez/
    Kovász: 5 g élesztő, 550 g búzaliszt, 400 ml meleg víz
    Ezeket jól elkeverjük, állni hagyjuk 12 órán át.
    Következő nap megfelezzük, akár le is fagyaszthatjuk a maradékot.
    10 g élesztőt felfuttatjuk kevés meleg vízzel, majd ezt a 500 g kovásszal, 500 g búzaliszttel, 15 g sóval és kb. 250 ml meleg vízzel egyenletes tésztává gyúrjuk. Egy kilisztezett tálba tesszük, tetejét olajjal megkenjük és megel helyen letakarva 2 órát kelesztjük. 2 résztre osztjuk és olajjal megkent sütőlapra tesszük, még 1 órát letakarva kelesztjük, majd megváguk 2-2 helyen és vízzel lekenjük, ettől lesz szép fényes, sőt én sütés után is megpermeteztem vízzel.
    Előmelegített sütőben 200 fokon aranybarnára sütjük, ez nálam kb.30-35 perc volt. De igazán nem mértem, csak rálestem és amikor már úgy gondoltam lezártam alatta a sütőt.

    Hát igen, ez egy fehér kenyér, vagyis inkább kettő....

    Ezetúl rozsosat és ezt a változatot is majd még többször elkészítem.
    Igaz nincs kemencém, de azért így is nagyon finomak lettek az illatukról nem is beszélve. Hmmm ropogós héj alatt kellemes lágy belezet, a bolti meg sem közelíti, és ezekben nincs semmi adalékanyag, hamar el is fogytak, semmi esélyük megszáradni :)

    Azt javaslom egyszer mindenki próbálja ki az otthoni kenyérsütést, valami mennyei érzés az asztalra tenni, és látni, mennyire ízlik, és persze utána besöpörni a családtagok elismerő szavait. Nem hiába régen nem votl szabad kidobni a kenyeret, rengeteg munka volt vele, nem is pazaroltak az emberek, mint manapság...

    Na nem is szaporítom tovább.
    Szóval sütésre fel!!!

    2012. július 16., hétfő

    Első kenyerem

    Végre megsütöttem az első kenyeremet, hűha nem is lett rossz.
    Finom ropogos héjú, diós aromájú.
    Hát ez nem fujatott, hanem kovásszal készült teljeskiőrlésű roszkenyér.
    Helyettem beszéljenek a képek:
    Még egészben,

     aztán felvágva, és megkóstolva:

    Én sem maradhattam ki, mivel csatlakoztam "Akik szeretnek kenyeret sütni" csoporthoz, és az ott megjelent képeket látva nekem is kellett valamit sütnöm, mivel azok olyan guszták voltak.

    A következő linken ti is megtaláljátok őket:Akik szeretnek kenyeret sütni


    Szóval a receptem:
    35 dkg fehér búzaliszt
    35 dkg teljeskiőrléű rozsliszt
    1 ek sikér
    2 tk só
    1 púpozott tk bio kovász (én bioboltban vásároltam)
    4,5 dl langyos víz
    1 kk méz
    1 kk kömény
    1 tk lenmag + a tetejére
    egy kis sört is tettem bele kiváncsiság képpen, hát nem rontotta el

    Elkészítése:
    A kétfajta lisztet összekevertem, közepébe mélyedést készítettem, ebbe beleöntöttem a langyos vízből egy keveset, majd beletettem a mézet, és a kovászt, jól elkevertem, egy kicsit állni hagytam.
    Aztán hozzátettem a többi összetevőt is, majd jól megdagasztottam, meleg helyen letakarva keletsztettem 1 órát, majd ismét átgyúrtam. Tepsibe helyeztem, megszórtam lenmaggal, pár helyen bevágtam, és letakarva kelesztettem kb. 5 órát, hogy ki ne száradjon érdemes sütőzacskót húzni rá, és/vagy párszor megpermetezni.
    200 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt kész is. Közben én megvízeztem a tetejét, hogy szép fényes kérge legyen. Amikor kivettem, ruhával letakartam, így hagytam pár órát és csak utána szeleteltem fel, hű ezt már alig tudtam kivárni.
    szóval nagyon finom lett, bár egy kissé tömör állagú, dehát teljeskiőrlésű roszlisztből van!!!
    Sajnos kovászt még nem készítettem, nem mertem elsőre azzal kisérletezgetni, sokkal könnyebb volt készet használni, de majd leközelebb...

    Jó sütögetést mindenkinek!!!

    F. Edith

    2012. július 12., csütörtök

    Megtörtént!

    Kedves kommentelők!

    Tegnapi nap kisorsoltam a szerencsés nyertes, aki nem más, mint N. Erzsébet.

    Kérlek e-mailben írd meg az elérhetőséget, hogy postázni tudjam a meglepít!

    Köszönöm a jelentkezőket és a játék megosztását!

    Üdv. mindenkinek!

    2012. július 9., hétfő

    Isa játéka

    Játék és játék, mert az mindig jóóó !!!!!!!


    Rendkivüli nyeremények kínálják magukat Isa oldalán!

    Gyeretek játszani minél többen!!!

    Ráadásul az ajándékot Te választhatod ki, ez aztán a kényeztetés.

    2012. július 8., vasárnap

    Sütött rózsaékszerek

    Az előző bejegyzésnél leírt technikával készítettem rózsás ékszereket is,
    hát akkor következenek az önmagukért beszélő képek, nem is szaporítom tovább a szót.

    Egy kék szett.

    Kék gyűrű

    Sárga rózsák,

    és pirosak.

    Naná, hogy kék...

    És végül egy apró rózsa.


    Azt hiszem ennyi elég is lesz ebből a fajtából, de lehet hogy majd még alkotok ezekhez hasonlóakat a jövőben, még kitudja ....



    Régebbi alkotások

    Már kb. 1 hónapja készítettem süthető gyurmából ékszereket, csak most teszem közzé őket.
    A gyurmát magam készítettem az internet talált recept alapján, amit itt találtam: http://www.tyukanyo.hu/articles/1/121/gyurma-1.html.
    Szerintem egész jó lett, csak kisérletezgetni kell vele, én egy kicsit kevesebb olajat tettem hozzá, és nagyon finomszemű sóval dolgoztam össze. Miután kiszáradtak szintelen, vízbázisú parkettalakkal kentem be őket, mivel a levegő párájától visszapuhulnak és nem lesznek tartósak.
    A színezést temperával oldottam meg, belekevertem és jól összedolgoztam.

    Szóval az alkotásim

    gyümölcsök:




    Az imádott meggyem!!!

    Katicácskák :)

    És a











    Hát eléggé amatőr technika, egy kissé nehéz dolgozni az alapanyaggal, a rendes süthető gyurmával nincs ennyi pepecselés és a végeredmény is sokkal szebb lesz!!!
    De egy próbát megér, plána ha gyerkőccel játékként készítjük.



    Megint alkottam

    Helló!

    Ismét virágokat csináltam.

    A szoba hűvösében kellemesebb, mint a napon aszalodni, csak kicsit unalmasabb, ezért valamit kellett alkotnom, íme:









    Egyre szebbek lesznek, persze a gyakorlás sokat számít :)

    Kellemes napot!



    2012. július 6., péntek

    Az imádott sárgabarack

    A meggy mellett a sárgabarack a kedvenc gyümölcsöm, még szerencse, hogy épp az egyik leterem és már érik is a másik.

    Szóval alig vártam az első terméseket ebből a sárgahúsú finomságból, bár én azt szeretem, amikor még nem olyan túléret, inkább egy kicsit még fanyarkás az egyik része, a másik meg már édeskés.
    Szóval ilyenek:



    Pár éve tönkrement a bőtermő kajszifánk, az újon pedig még csak annyi terem, amit simán elcsemegézünk.
    Így más úton kell beszerezni, ha el akarunk tenni belőle, sajna...

    De itt a szezonja, úgyhogy indul a lekvárfőzés!!!

    Mi általában kétféleképpen szoktuk eltenni, az egyik a hagyományos, sütibe való lekvár, a másik inkább csak úgy nasinak való darabos dzsem.

    A hagyományos receptje:
    1 kg megtisztított barackhoz 40 dkg cukrot, 1 tk vaníliaaromát, vagy 1 vaniliarúd darabot teszek.
    Az elkészítése:
    A megmosott barackokat forrásba lévő vízbe dobom, kb. 1 percig bennehagyom, majd kiveszem és a héjától megszabadítom, a magját kiszedem ( amit féreteszek, jó lesz nasinak a belseje. Majdnem olyan, mint a mandula, bár sokan tartanak tőle, mivel ciánt tartalmaz, de már többször olvastam róla, hogy rákmegelőző hatóanyag van benne...).
    Szóval a megtisztított barackot ledarálom, kimérem, és a fentiek alapján hozzáadom a többi hozzávalót is.
    Felteszem főni, gyakran megkeverem és forrásig hevítem, majd beleteszem a tartósítószert (1 mk nátrium-benzoátot). Steril üvegekbe töltöm.
    Szoktam egypár üvegbe szárított levendulát is tenni, igazán finom lesz tőle, csak nálunk nem mindenki szereti így, de annak ott van a sima lekvár.
    Valamint 2-3 üvegecskének a tetejére öntök egy kis barackpálinkát, de nem túl sokat, csak épphogy elfedje, hmmm pináns kis cucc!!!

    Így sikerül 3 fajta változatot csinálnom, amiket száraz duszba teszek.

    A másik módszerem:
    1 kg megtisztított barackhoz 20 dkg cukrot és 1 mk citromsavat (  vagy 1/2 citrom levét) teszek, az előzőhőz hasonlóan előkészítem, csak nem darálom le, hanem csak a kezemmel kicsit áttöröm, hogy darabos maradjon. Ezt szintén felteszem főni, majd gyakran kevergetve felforralom, ehhez nem szoktam tartósítószert tenni, hanem üvegekbe töltöm és 1 percre fejre állítom őket, majd ezt is dusztolom.

    Ezeket megbontás után hűtőbe kell tárolni, azonban nálunk nincs ideje megromlani, olyan gyorsan elfogynak.




    
    Aki éppen befőz, annak sok kitartást ebben a forróságban!
    Szerintem még így is megéri fáradozni vele, mivel a boltiaknak igazán nincs is barack ízűk, inkább mindenfajta lekvárnak én egyenízét érzek. Ezért nem is használok semmi zselésítő ill. befőző szert sem.

    Kellemes hétvégét, jó pihenést mindenkinek!!!


    2012. július 5., csütörtök

    Meggyes remekek


    Egyet merengtem - mi lenne helyes e rettenetes melegben?
    Meggyet kellene eltennem, mivel szeretem...

    Nyersen tettem el:
    (receptek lentebb)


    meggyes cseresznye dzsemet:
    

    


    meg vegyes meggyest:

    

    de tettem meggyet jeges verembe,
    meggylevet kellemes estekre,
    persze emellett nyersen rengeteget eleszegetve.

    Elegem lett....,
    belehelyeztem fekete rekeszekbe felezve, szemeknek engedve szenvedjenek eme melegben.

    Ez lett:



    Persze befejezem eszperetem...



    És ímme a receptek:

    Rumos meggybefőtt nyersen:
    Hozzávalók:
    1 kg kimagozott meggy
    20 dkg cukor
    1/2 dl rum

    A kimagozott meggyre rétegesen rászórjuk a cukrot, hozzáadjuk a rumot és 2 napig letakarva pihentetjük, közben többször átkeverjük.
    Üvegekbe rakjuk, kissé lenyomkodjuk, ráöntjük a levét is, hogy jól ellepje, majd mindegyiket megszórjuk egy kicsi nátrium-benzoáttal, vagy ha nem szeretnénk tartósítószert használni, akkor öntsünk rá még rumot, de ekkor kevesebbet tegyünk bele előzőleg.


    Fűszeres meggy-cseresznye dzsem:

    Hozzávalók:
    1 kg kimagozott meggy
    1/2 kg szintén kimagozott cseresznye
    1 tk őrölt fahéj
    1 tk őrölt gyömbér
    1 tk őrölt szegfűbors
    1 tk őrölt szegfűszeg
    30 dkg cukor
    1 kk nátrium-benzoát

    A hozzávalókat egy edényben feltesszük főzni, kb. 15-20 percig hőkezeljük, közben gyakran megkeverjük, a végén hozzáadjuk a tartósítószert is, jól átforgatjuk.
    Üvegekbe töltjük, jól lezárjuk.
    Pikáns kis dzsemet kapunk ezen eljárással.

    Sárgabarackos - meggyes gyümölcslekvár:

    Hozzávalók:
    1 kg sárgabarack
    20 dkg kimagozott meggy
    20 dkg cukor
    1 mk nátrium-benzoát

    A barackokat forrásba lévő vízbe helyezzük, majd 1 percig benne hagyjuk, kiszedjük és a héjától megtisztítjuk, ledaráljuk, megcukrozzuk, jól összekeverjük, majd állni hagyjuk 2-3 órán át.
    A cukros gyümölcsvelőt állandó keverés mellett felforraljuk, beletesszük a kimagozott meggyet is, majd a forrástól számított 20 percig együtt főzzük, közben a tartósítószert is belerakjuk.
    Üvegekbe töltjük és jól lezárjuk, szorosan egymás mellé rakva dusztoljuk.
    A barack-meggy párost nekem találták ki, mindkettőt imádom, így együtt pedig isteni finom! Nyam-nyam, szerintem nem is kell más fűszer hozzá.

    A mélyhűtőbe magosan tettem el, ki tudja még mihez kell majd, meg már nem volt kedvem kiszedegetni belőle.

    Meggyszörp:

    Hozzávalók:
    3 kg szép érett cigánymeggy (ez szép színű lesz)
    1/2 dl víz
    5 dkg citromsav
    fele mennyiségű cukor, mint amennyi levünk lesz
    1/2 g tartósítószer

     A vízben feloldjuk a citromsavat, majd megtisztított, kimagozott meggyhez adjuk. Az egészet 24 órán keresztül állni hagyjuk. Tiszta ruhán átszűrjük, jól kinyomkodjuk.
    Az így kapott levet lemérjük és fele mennyiségű cukorral összekeverjük, hogy az feloldódjon benne, beleteszük a tartósítószert is.
    Óvatósan palackokba töltjük, és lezárjuk.
    Ó milyen csodás lesz majd enyhe ásványvízzel felöntve kortyolgatni.

    Meggybort is készítettünk már, de azt többször át kell szűrni, elég bonyolult és fáradságos, de nagyon finom, csak munkaigényes, ezt nem is részletezem.

    Az aszalás volt a legkönnyebb, csak kimagoztam és felezve tepsikbe raktam, majd kitettem a napra, amilyen forróság van szinte 1 nap alatt jó is lett.
    Ez egy energia és cukortakarékos megoldás.
    Amúgy sem szeretem túlédesíteni, ill. órákig főzni az általam eltett dolgokat, a fenti receptek is ezt tükrözik.


    Hát alig múlt el a meggyszezon, már ismét vágyom az ízére, úgyhogy rendesen megdézsmáltam az aszalványt, pedig úgy gondoltam, majd télen rágcsálom el, de szerintem nem marad addigra belőle egy fikarcnyi kis darabocska sem.

    Na ez a meggyes sztorim.













    2012. július 2., hétfő

    Játék!!!!

    Újraéledt a blogom, ez alkalomból szeretném játékra felhívni minden kedves olvasómat.

    Nagyon egyszerű a jelentkezés:
    - írj egy kommentet, hogyha szeretnél játszani,
    - és légyszíves hírdetni a játékomat a blogodon (ha van), aki a facebookon is megteszi az 2x kerül Fortuna   kegyeltjei közé.

    
    Játék Tideeditnél
    
    Szóval csak ennyi lenne a kitétel.

    Ja és az ajándék(ok), még nem árulom el, legyen meglepi, szerintem így sokkal izgalmasabb.


    A sorsolás napja egybeesik a szülinapommal, vagyis július 11-e lesz, másnap eredményhírdetés következik.


    Gyertek minél többen, játszani mindig jó dolog.

    Üdv.


    Tideke

    Siker!!!

    Na végre sikerült!

    Tehát akkor úgy néz ki minden rendben van, csak tegnap valahogy nem akart összejönni.

    Szóval már tényleg nagyon régen jelentkeztem, hát most megteszem.

    Kicsit pihiztem, de azért alkottam is közben. A legújabb szöszmötélésem eredményét mindjárt meg is mutatom. Nézegettem egypárotok blogját, kipróbáltam ezt is meg azt is (majd ezekről is beszámolok), de leginkább most a virágok varázsolnak el.

    Izelítőül egypár alkotás:

    Igen ezek az első darabok.


    Egy kék-fehér,

    szaténnal megbolondított,

    egy levendulazsákocska kék dísszel.


    Egy horgolt mobiltok naná hogy kék virággal.

    És még nincs vége:


    Nyári kis topánka kivirágozva.

    Egy fekete alkalmi cippelő megújulva.

    Igen fekete rózsák :)


    Egyenlőre ennyi, bár már készülnek a következő darabok is....


    Üdv.
    Tideke